Pedikűr Göd, szabad időpontok, jelentkezzen be időben.
A következő telefonszámon hétköznap 8-18-ig
elérhető vagyok. Ha nem tudom felvenni, mert éppen dolgozom, kérem keressen újra, de megpróbálom visszahívni én is.
Pedikűr Göd tel.:06305363590
Kedves Látogatóm, köszönöm, hogy megtisztel figyelmével!
Gyalus Ferenc vagyok, pedikűrös lábápoló szakember.
Hogyan lettem pedikűrös? Mint általános egészségügyi ápoló, mentőápolóként évekig dolgoztam a mentőknél. Mellettem a feleségem már évek óta magas szinten pedikűrözik ezért közel állt hozzám a pedikűrös szakma, ahol segíthetek az emberek egészségi állapotának javításában.
A pedikűrös alap tanulmányomat a Pedisuli (OKJ) képzésén végeztem el, ahol már kezdetnek fantasztikus, tapasztalt mester oktatóktól tanulhattam, köszönöm nekik.
Már az alap tanulmányaim során rádöbbentem, hogy a nem megfelelő lábápolás vagy annak hiánya, nem csak ortopédiai, bőrgyógyászati, hanem az egész szervezetünkre, testi-lelki konfortérzetünkre az egészségünkre is kihatással van.
A lábunk ki van téve minden nap az életvitelünkhöz igazodó terhelésnek, igénybevételnek: sport, munkába járás, álló munka, családi feladatok. Életmódunk, rohanó életstílusunk, miatt elmarad a megfelelő otthoni alap lábápolás, vagy különböző okok miatt, nem tudjuk úgy karban tartani, ahogy azt szeretnénk és ezért pedikűröst keresünk: 06305363590 :). Pedikűrösként a legmodernebb pedikűrös technikákat alkalmazom (gépi pedikűr), új speciális pedikűrös eszközeim segítenek abban, hogy alapos és fájdalommentes legyen a pedikűrkezelés, a folyamatos továbbképzések pedig a láb betegségek pontos felismerésében az alkalmazható kezelések kiválasztásában segítenek, mert nagy kincs az ápolt, egészséges láb mindenkinek.
Örömmel tölt el, amikor a vendégeim elégedettek a pedikűrös munkámmal, megkönnyebbültek, a fájdalomtól megszabadultak egy-egy kezelés után, úgy érzik mintha kicserélték, megfiatalodtak volna, felfrissülten örömmel néznek a lábukra, ami készen áll a következő 4 hét kivásait maximálisan teljesíteni.
2021 fontos pedikűrös továbbképzéséti, körömspecialista tanfolyamai.
-feltölt alatt...
2020 Első különösen fontos pedikűrös továbbképzését is elvégeztem.
FeriPedikűr Face- https://www.facebook.com/FeriPedik%C5%B1r-308533723411912/?ref=bookmarks
Pedikűrös OKJ-s végzettségem, és izelítő folyamatos továbbképzéseimből:
#PedikűrGöd, #PedikűrGéllakk, #GyógypedikűrGöd, #PedikűrDunakeszi,
#PedikűrSződliget, #PedikűrHázhozmegy, #Benőttköröm,
#BenőttkörömKezelés, #PedikűrBejelentkezés, #IdőpontPedikur,
#IdőpontGellakk,#DiszkrétPedikűr ,
#SajátPedikűrösMunkák